A Fővárosi Törvényszék a 68.P.25.325/2016/12. számonm hozott ítéletében megállapította, hogy a kiadó megsértette Kálomista Gábor jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa üzemeltetett magyarnarancs.hu internetes oldalon 2016. október 07-én „Miért hallgattok? – Kálomista miatt cenzúráztak egy kész mozifilmet, aztán kirúgták a stábtagokat” címmel közzétett írásban valótlanul állította, hogy legalább húsz filmes veszítette el a munkáját a felperes cége által finanszírozott produkcióknál amiatt, mert részt vett a Kút című film munkálataiban. A valóság az, hogy a felperes által vezetett cég produkciói kapcsán két, a Kút című filmben közreműködő személy szerződése nem került meghosszabbításra bizalomvesztés miatt.
Kálomista Gábort színházigazgatóként és filmproducerként szokás emlegetni, de – némiképp rendhagyó módon – a róla szóló legfontosabb információkat nem kulturális magazinokból, hanem politikai-oknyomozó cikkekben olvashatjuk.
A magyar sajtó – legkivált az Átlátszó – részletesen feltárta, hogyan szedte meg magát 2010 előtt, hogyan szipkázta el közpénzek milliárdjait a kormányváltás után, hogyan döntött a saját színháza javára az általa vezetett NKA-s kuratórium, hogyan jelentek meg Fidesz-közeli vállalkozások az általa vezetett Tháliában, hogyan került kapcsolatba az alvilággal, és hogyan sündörgött Simicska páholyában, amikor az még kifizetődő volt. Műveltségéről és vitakultúrájáról pedig Simicska tévéje, a Hír TV Páholy című műsora tájékoztatott hétről hétre, ahol a fideszes kultúrpolitika megmondóembere lett – egészen addig, amíg a Hír TV-n való szereplés már nem tűnt olyan kifizetődőnek.
Ebből a legendás műsorból volt látható egy rövid részlet Gigor Attila filmjében, a Kútban.
Ami ezután következett, az érthetetlen és elkeserítő.
| ||
A Népszabadság és a 444 cikkei alapján rekonstruálható történet röviden így fest: Kálomista megtudta, hogy benne van a filmben, ezért felhívta a producert, aki visszakérte a film kópiáit a mozikból, és időt és pénzt nem sajnálva kivágatta belőle a kifogásolt részt. Az esetről senki nem volt hajlandó nyilatkozni. Majd néhány nap leforgása alatt többen elveszítették munkájukat a Kálomista cége által finanszírozott produkcióknál – csupa olyan ember, aki részt vett a Kút munkálataiban.
Vagyis a rendszerváltás után először cenzúráztak egy már bemutatott filmet Magyarországon, rögtön utána pedig bosszú hadjáratot indítottak a nyilvánvalóan vétlen munkatársak ellen.
A tévéműsor részletének szerepeltetése teljesen jogszerű volt, az ellen semmilyen jogi vagy etikai kifogás nem emelhető – nyilvánosan nem is tett ilyet senki. A cenzúra tehát egyértelmű: ezután bármit, de tényleg bármit kivágathatnak politikai potentátok, akár kész filmekből is. De hát miért állnának meg itt? Könyveket is be lehet zúzatni, festményeket is át lehet mázolni – semmivel nem lenne súlyosabb beavatkozás, mint ez a mostani.
Mégis mindenki hallgat tovább.
Mi kell még ahhoz, hogy kinyissa a száját a filmes szakma? Miért nem szólalnak meg a vágók, operatőrök, zeneszerzők, írók, asszisztensek, akiknek a kollégáit kirúgták? És azok, akiknek legmesszebb hallatszik a szava, akik a legkevésbé kiszolgáltatottak: a színészek és a rendezők? Hol vannak a szakszervezetek, az érdekvédelmi egyesületek?
De ha már itt tartunk: a művészi szabadság ilyen mértékű eltiprása minden magyar művész legsajátabb ügye, dolgozzon akár műteremben, akár színpadon, akár az íróasztal mellett. Ők miért nem beszélnek?
Persze, mindenki pénzből él, emberek vagyunk, és nem kell hősnek lenni, ha nem muszáj. És így tovább. De azért mégis van egy határ, ami után meg kell szólalni, nem?
Ugye, van ilyen?
Mert ha van, akkor ezt a határt most biztosan átlépte Kálomista Gábor – és az egész rendszer, amelyik támogatja. Már megint, még mindig, sőt most igazán: cinkos, aki néma.
